Versszínházi előadások
Versszínház - Versből Színház
A Kaleidoszkóp VersFesztiválon bemutatkozásra hívjuk mindazon magyar és külföldi versmondókat, előadóművészeket, színészeket, professzionális és amatőr, diák- és felnőtt színjátszó-, bábos, illetve táncegyütteseket, művészeti táborokban alkalmilag együtt dolgozó csoportokat, amelyek produkcióját bármilyen költemény, verses elbeszélés vagy dal ihlette. Az előadás magyar és idegennylevű egyaránt lehet. A játékidő nem haladhatja meg az 50 percet, kivéve a meghívott előadókat és társulatokat. Műfaji megkötés nincs, támpontul közöljük az alább kategóriákat:
Előadóest: Önálló- vagy társas (két- vagy többszereplős) pódiumi est, melynek műsorán többnyire versek vagy prózák szerepelnek
Monodráma
Performance: egy vagy többszereplős, többnyire versekre és prózákra épülő, rendhagyó (nem a már ismert színpadi formákra épülő) előadás
Mozgásszínházi előadás: költői művekre, versekre, prózára épülő koreográfia
Műhelyprodukció: nyári táborban, szemináriumban, műhelyben készült vers- vagy prózaprodukció
Emlékest: versösszeállítás, drámajáték az aktuális évfordulós költők valamelyike kapcsán
Utcaszínházi előadás: kocsmadarab, népi vagy népies játék, pajzán előadás
A jelentkezések mellé lehetőség szerint az előadást vagy annak részletét tartalmazó DVD-felvételt kérünk csatolni (de legalább referenciát és fényképeket, esetleg ajánló levelet, zenei kategóriánál akár webcím megjelöléssel), amely alapján négyfős előzsűri dönt a fellépés lehetőségéről. A Kaleidoszkóp VersFesztivál igazgatósága fenntartja magának a jogot, hogy az előzetes referenciák, illetve a megtekintett előadások tapasztalatai alapján döntsön a bemutatni kívánt produkciók meghívásáról és az előadások időpontjáról.
A jelentkezés csak pontosan és időben elküldött jelentkezési lappal és a fejenkénti nevezési díj beérkezésével együtt érvényes!





