Bakonyi István nekrológja

 

Bella István halálára

Bizony vascsizma járkál az ember szívének hegyén. Belehasít a fájdalom, amikor jön a hír: Bella István nincs többé a földi létben. Átköltözött a "halálos magasba", oda, ahol József Attila, Pilinszky, Nagy László, vagy a Hetek már ott levő tagjai, Raffai Sarolta, Ratkó József és Kalász László már jó ideje tartózkodnak.
Igen, hónapok óta tudtuk, hogy Székesfehérvár szülötte, Sárkeresztúr díszpolgára, a Kossuth-díjas költő és műfordító súlyos beteg. Mégis, mint mindig, ha halált hozó hír tör ránk, szóval most is megdermedt az ember, amikor mobiltelefonján meghallgatta a feleség özveggyé válásának rövid történetét. Április 20-án, csütörtök hajnali 4-kor Bella István elment. Elment a hosszú útra, amely valahova a titokzatos távolba vezet. Oda, ahonnan nincs visszatérés, de oda, ahol még semmi sem ért véget.
A fájdalom nagy. Siratjuk a költőt, aki a hatvanas évek óta korunk meghatározó poétája volt, aki legszebb lírai hagyományainkat folytatta, József Attila, Illyés Gyula nyomán, Nagy László, Juhász Ferenc, Csoóri Sándor fiatalabb testvéreként. Aki megújította, archaikus ízekkel gazdagította nyelvünket, s aki föltárta a szörnyű és gyönyörű XX. század mélyeit és magasait. Aki a háborúban meghalt apja örökébe lépett Halotti beszédével, aki oly szépen énekelt a szerelemről, aki rajongással idézte meg Margit passióját, s aki nyelvi rokonaink és lengyel barátaink legjobb műveit fordította magyarra.
E sorok írója különösen sokat köszönhet Bella Istvánnak. Például a lehetőséget, hogy könyvet írhatott költői munkásságáról, s e könyv egyéb áldásokat is hozott tanári, irodalmári pályáján. S köszönheti, hogy ismerhette, hogy irodalmi estekre járhatott vele, hogy beszélgethetett vele a magán szférában és a nyilvánosság előtt. És őrzi kézfogását, őrzi mosolyát, emberi gesztusait.
Az idő múlásával majd egyre biztosabban láthatjuk, hogy nagy költő dőlt ki a sorból ezen a különös, kampányos, árvizes, bolond és virágzásos tavaszon. Abban az évszakban, ami egyrészt a jövő reménységével biztatott, másrészt a tragikus színeket erősítette.
"Gyere, fiam, menjünk el apánkhoz!" Így kezdődik már idézett apasiratója. S most átlényegül ez a szép sor is. És bonganak, csaponganak az "igék és igák", fölsírnak a rímek, a képek. Búcsúzunk Bella Istvántól. Isten adjon neki nyugodalmat!

Bakonyi István
Spanyolnátha