Versenykategóriák

 

Versszínház - Versből Színház

Bemutatkozásra hívjuk mindazon hazai és határon túli magyar, valamint idegen nyelvű versmondókat, amatőr, diák- és felnőtt színjátszó-, bábos, illetve táncegyütteseket, művészeti táborokban alkalmilag együtt dolgozó csoportokat, amelyek produkcióját bármilyen költemény, verses elbeszélés vagy dal ihlette. A játékidő nem haladhatja meg az 50 percet, kivéve a meghívott előadókat és társulatokat. Műfaji megkötés nincs, támpontul közöljük az alábbi kategóriákat:

Előadóest: Önálló- vagy társas (két- vagy többszereplős) pódiumi est, melynek műsorán többnyire versek vagy prózák szerepelnek

Monodráma

Performance: egy vagy többszereplős, többnyire versekre és prózákra épülő, rendhagyó (nem a már ismert színpadi formákra épülő) előadás

Mozgásszínházi előadás: költői művekre, versekre, prózára épülő koreográfia

Műhelyprodukció: nyári táborban, műhelyben készült vers- vagy prózaprodukció

Emlékest: versösszeállítás, drámajáték az aktuális évfordulós költők valamelyike kapcsán

Utcaszínházi előadás: kocsmadarab, népi vagy népies játék, pajzán előadás

 

Verszene:

Bármely (szabadon választott) énekelt vagy megzenésített vers, zenekari kísérettel vagy anélkül. A dalok száma nincs korlátozva. Feltétel azonban, hogy legalább három saját megzenésítésű dal szerepeljen a repertoárban, a fellépés ideje pedig nem haladhatja meg a 40 percet.

Klasszikus és Kortárs Versmondó Szalon:

Nevezhet minden 12. életévét betöltött, nem hivatásos versmondó két verssel, amelyek közül az egyik a felsorolt évfordulós klasszikusok valamelyikének egy költeménye, a másik egy szabadon választott kortárs költő verse.

Versfilmek versenye:

A Kaleidoszkóp VersFesztivál legújabb versenykategóriája a Versfilmek versenye. Ez olyan amatőr vagy hivatásos filmesek versenykategóriája, amelyre nevezhető a költészet bármely tartalmi és formai jellegű audio-vizuális megvalósítása, etűdszerű, rövid, 5-10 perces alkotásokkal. Olyan kisjátékfilmek alkotására és bemutatására hívjuk a független filmes alkotókat, alkotóközösségeket, amelyek bármely költő vagy író szellemi örökségét vállalva, az adott szerző munkásságának jegyében készülnek, vagy különböző (egy vagy több) költészeti alkotást dolgoznak fel filmes formában.

tamogatok_okm

tamogatok_port

tamogatok_klubradio tamogatok_zenehu
tamogatok_nka